Manapság az orvoslás olyan szinteket ér el, ami korábban teljességgel elképzelhetetlen volt, hiszen bizonyos rák-típusokat is tudunk kezelni és gyógyítani, anélkül tudunk betegségeket megállapítani, hogy fizikailag behatolnánk a testbe, és a transzplantációkat már ne is említsük. Még 100 évet se kell az időben visszamenni, elég csak 50-et vagy 40-et, és máris egy teljesen más világban találnánk magunkat, olyan módszerekkel, melyek ma már gyakorlatilag „középkorinak” számítanak. De van olyan, ami örök: a természetes dolgok gyógyító ereje. Számos modern gyógyszer alapja valamilyen növényi vagy állati hatóanyag, hiszen ami egyszer bevált, azon minek változtatni? Az őseink is tudták ezt, és a mai kutatók is nagyon jól tudják, csak hát a természetes gyógymódokat sokan igyekeznek lejáratni.
Ez nem véletlen, ugyanis nagyon sok humbugot és kuruzslást neveztek már természetgyógyászatnak, és valamilyen szinten érthető, ha az embereknek megingott a bizalma. És itt most nem keverném bele a gyógyszergyárak lobbitevékenységét, mert akkor sosem érnénk a végére… Mindettől függetlenül nagyon-nagyon sok olyan módszer és hatóanyag létezik, illetve rengeteg olyan eljárás és kezelés, ami igenis kapcsolódik a természethez! Vegyük például a gyógynövényeket. Évezredek óta ismerjük a jótékony hatásukat, és a mai készítmények között is számtalan olyat találni, ami ezekből készül. Fekete nadálytő, fagyöngy, csipkebogyó, lándzsás útifű, komló, körömvirág, kamilla, fehér üröm, hogy csak néhányat említsünk a sokból. Ezek a növények számos olyan panaszra nyújthatnak gyógyírt, amire egy mesterséges hatóanyag nem lenne képes, legalább is mellékhatások nélkül nem. Akkor miért ódzkodnak ilyen sokan tőlük?
Az a helyzet, hogy a mai ember már teljesen elszakadt a természettől. Ha el is megyünk a hétvégén kirándulni valahova, akkor is szigorúan csak a kijelölt ösvényen haladunk, és nem is ismerjük a növényeket, amik körülvesznek minket. Nem tudjuk, milyen fa árnyékába húzódtunk a meleg elől, nem ismerjük, milyen virág az, amit lefotóztunk, és fogalmunk sincs, hogy a piros bogyó, ami a bokron nő, vajon ehető-e. Lehet akár savanykás csipkebogyó, fanyar kökény, vagy mérgező kecskerágó is, és éppen ezért nem érdemes annak kísérleteznie, aki nem ismeri fel. Pont a sok esetben kiszámíthatatlan, sőt, ártalmas hatásaik miatt kerülik sokan a vad növényekkel való érintkezést, meg hát azért is, mert nincs szükségük az ismeretükre.
Elvégre miért kellene tudnom, hogy melyik mire való, ha a gyógyszertárban vagy a bioboltban megkaphatom megbízható, feldolgozott formában? A régi embernek a túlélése is múlhatott a természetes gyógyszerek ismeretén, de ez megváltozott. Rengetegen keresnek alternatívát a természetgyógyászatban a laboratórium-alapú modern orvoslás helyett, de sajnos erre sokan rájöttek, és sok pénzt akarnak keresni a hiszékenyeken. De nem szabad elfelejtenünk, hogy mindez honnan, milyen tudásanyagból származik, és nagyobb hangsúlyt kellene fektetnünk a természetből származó gyógyszerek használatára! Nem kell sámánhoz fordulni minden náthával, de lehet, hogy a sok tucat Aszpirin helyett meg lehetne próbálkozni valamilyen légúttisztító, immunerősítő teával, vagy legalább is mellette azt is fogyasztani. Mert a modern és hatásos gyógyszereket nem lehet ilyesmivel helyettesíteni, kiegészíteni viszont kiválóan! Szóval hatóanyag- és növényismeretre fel, és irány a természet!