Átváltoztatunk mindenkit természetesen és megörökítjük

Nem olyan régen meséltem nektek néhány szóban a fodrászomról, akinek köszönhetően jópofa pólókra tettem szert. Legutóbb pedig arról beszéltünk, hogy milyen jó is az, hogy nekem itt van ő, és mindig megújítja a frizurámat, és ennek kapcsán beugrott neki, hogy ezt az érzést másoknak is átadhatnánk egy kisebb rendezvény keretein belül, ahová meghívunk több átváltoztatásra vágyó hölgyet, akiknek a frizuráját Ági, a fodrászom megcsinálja, és kozmetikust is be tud szervezni a projektbe, így szuper fotók készülhetnek a résztvevőkről.

Először arra gondoltunk, hogy megkeresünk egy fotóst, de aztán Ági mondta, hogy nem akar stúdió fotózás jellegű megoldást, így inkább olyan lehetőséget kerestünk, ahol kicsit viccesen, vidáman, jól érezve tudunk fotókat készíteni a résztvevőkről.

Sok ötletet találtam az interneten. Ebből az egyik nagyon megragadta a figyelmemet, ez pedig a selfiegep bérlése. Ez egy olyan doboz, amiben fényképezőgép és nyomtató is megtalálható, vagyis mikor elkészíti a fotót, szinte abban a pillanatban már ki is nyomtatja a képet, így nemcsak digitálisan, hanem nyomtatott verzióban is megkapják a résztvevők a fotókat. Ráadásul ehhez nincs szükség fotóshoz, mivel a gépet mindenki egyszerűen tudja magának kezelni, de ami nagyon pozitív volt számomra, hogy a selfiegep csapata még így is biztosít személyes asszisztenciát.

Az oldalukat böngészve megtudtam, hogy a leegyeztetett időpont előtt egy órával megérkeznek a helyszínre. Azért van szükség arra, hogy előbb érkezzenek, hogy biztosan minden készen álljon addigra, amikor a vendégek is megérkeznek az eseményre, így mikor a beindul az összejövetel, a selfiegep már beállításra kerül a helyszínen.

Azt is megtudtuk, hogy a fotópapírra lehetőség van különböző dolgokat rányomtatni, például logókat vagy dátumot, illetve különböző szövegeket. Nagyon jó lehetőség arra, hogy az esemény neve rákerülhessen a fotópapírokra, illetve a dátum rögzítésének köszönhetően a fotók visszanézésekor minden résztvevő fogja tudni, hogy mikor is volt ez a szuper átváltoztató nap, amelyen ő részt vett. Ági egy négy órás selfiegep bérlésben gondolkodott, ami kevesebb mint 80 ezer forintba kerül. Ebbe beletartozik a korlátlan mennyiségű fotózás és nyomtatás, valamint a személyi asszisztencia. Az információk alapján úgy tűnik nekem, hogy túlórára is lehetőség van, így hogyha véletlenül nem lenne elegendő ez az általa belőtt 4 órás időtartam, akkor lehetőség van egy kis hosszabbításra is.

Egyébként nagyon érdekes volt számomra, hogy milyen komoly cégek választották már a selfiegep.hu-t, mint az IKEA, OTP, Continental. Cofidis. Ha ilyen nagy cégek is igénybe vették a rendezvényeiken, akkor azt gondolom, hogy Áginak sem lesz semmi panasza.

A szelfi gép oldalán van egy űrlap, ezen keresztül adta le Ági a megrendelési igényt. Itt lényegében csak a nevet, e-mail címet, telefonszámot, dátumot és helyszín adatokat kellett megadni, valamint egy üzenetben kifejtette, hogy pontosan mire is gondolt, és melyik szolgáltatást szeretné választani. Az ígérteknek megfelelően másnapra már kapott is választ a megkeresésre, és már meg is kapta csatolva a hivatalos ajánlatot a cégtől. Az ajánlat megküldése után még vissza kellett jeleznie a rendelési szándékról, ezután történt meg a szerződéskötés, valamint a díjbekérő alapján az előleg befizetése.

Az egész bár több lépésnek tűnik, nagyon gyorsan lezajlott, lelkesen mesélte nekem Ági a gördülékeny lezajló folyamatot. Az egésztől én is csupa izgatott lettem, ez biztos, hogy egy igazán remek nap lesz.

selfiegep