Egészségbiztosítással és természetes gyógymódokkal az egészségért

Nálunk a családban viszonylag ritka, hogy betegek vagyunk. Egyrészt ez annak köszönhető, hogy alapból erősebb az immunrednszerünk, de az is az oka, hogy bőven teszünk annak érdekébe, hogy ez így is maradjon. Elsősorban természetes módszerekkel. Rengetegszer alkalmazzuk a régi jól bevált praktikákat, illetve gyógynövényeket. A természetes orvoslás ráadásul sokszor kifizetődőbb. Ha csak belegondolok, hogy eddig mennyi pénzt spóroltunk meg. Látom ugyanis, hogy mennyi pénzt hagynak ott az emberek a patikában. Persze vannak azok az állapotok, ahol már tényleg szükség van a gyógyszerekre. Na, de mennyivel egyszerűbb lenne mindezt megelőzni. Én legalábbis erre törekszem. A természetes módszerek mellett, azonban van még valami, amit fontosnak tartok. Erre viszont nem sajnálok költeni. Ez pedig nem más, mint az egészségbiztosítás. Nekem a Pannon-Safe Kft – Pénzügyeink biztonságban cég már ismerős volt egy másik termék miatt, így amikor először döntöttem el, hogy szerenék egészségbiztosítást kötni, akkor őket kerestem meg, vagyis először a weboldalukat, a https://www.pannonsafe.hu/-t.

Itt tudtam tájékozódni első körben az egészségbiztosításról: arról, hogy milyen előnyökkel jár, hogyan működik, milyen változatai vannak, mennyibe kerül, mit nem fedez és mikor szűnik meg. Nézzük csak sorjában, hogy mit érdemes tudni.

Milyen előnyökkel jár a magán egészségbiztosítás?

  • Ha bármilyen gészségügyi problémánk van, akkor a nap 24 órájában hívhatunk egy orvosi call center, ahol orvosok segítenek, és azonnali segítséget kaphatunk a szakorvosi és diagnosztikai vizsgálatok gyors leszervezésében is.
  • Bármilyen egészségügyi panaszunk esetén néhány napon belül juthatunk magánorvosi ellátáshoz, ilyenkor a kezelés díját a biztosító fizeti helyettünk.
  • A kisebb műtéti beavatkozásokat rövid idő alatt megszervezik. Ezeket akár teljes egészében a biztosító finanszírozza.
  • Lehetőségünk van akár arra is, hogy külföldi klinikán történjen a gyógykezelés.

Hogyan működik a magánbiztosítás?

A Pannon-Safe Kft – Pénzügyeink biztonságban weboldalán röviden le van írva az is, hogy hogyan működik a magán egészségbiztosítás. Igazából, kb. pontosan úgy, ahogy a legtöbb biztosítás. Egy bizonyos havi biztosítási díjért cserébe kapunk egy szolgáltatást, aminek értelmében káresetkor fizet nekünk a biztosító. Jelen esetben ez a káreset lehet pl. súlyos költségeket okozó baleset vagy megbetegedés, amik esetén segítségre van szükségünk. A magánbiztosításnál változó lehet a biztosítási összeg, a díj, a vállalt önrész, illetve a biztosításba foglalt káresetek listája. Mindenkinek lehetősége van a neki legmegfelelőbb biztosítás kiválasztására.

Milyen változatai vannak a magánbiztosításoknak?

A cég weboldaláról megtudtam, hogy megkülönböztethetjük az összegbiztosításokat és a szolgáltatás-finanszírozó biztosításokat. Előbbi esetén egy fix összeggel segít a biztosító ávészelni azt az időszakot, amit a kezelésekre, gyógyszerek vásárlására, útiköltségekre, vagy a tartós jövedelem kiesés okozta problémák megoldására fordíthatunk. Míg a szolgáltatás-finanszírozó biztosítás esetén ezzel szemben maga a biztosító fizet az egészségügyi ellátásunkért, és ezt meg is szervezi nekünk partnerein keresztül.

Mennyibe kerül és mit nem fedez?

A biztosítási díj és a biztosított szolgáltatás között igen komoly kapcsolat van. Értelemszerűen minél többet fizetünk, annál nagyobb anyagi biztonságban leszünk a káreset bekövetkeztekor. Ugyanakkor sok más tényező is befolyásolja a biztosítási díjakat. Itt megemlíti a Pannon-Safe Kft – Pénzügyeink biztonságban oldala, hogy fontos szerepe van ebben a kérdésben a kockázatarányos díjnak és az önrésznek. Előbbi azt jelenti, hogy a biztosítottakat az egészségi állapotuk alapján veszélyközösségi csoportokba teszik, és ez alapján határozzák meg a megfelelő havi összegeket. Tehát minél fiatalabb valaki, annál jobb feltételeket kap hosszútávon. Az önrész, pedig az az összeg, amelyet a biztosított vállal, hogy maga fedez káresetkor. Minél magasabb ez az összeg, annál kedvezőbb a biztosítási díj.

A biztosító a veszélyközösségi kategóriáktól függően vagy függetlenül meghatározhat olyan betegség, illetve baleset típusokat, amik esetén nem térít a biztosítottnak. Ilyenek pl. az extrém sportok, különös veszéllyel járó szabadidős tevékenységek, vagy rendkívül veszélyes helyeken lévő hosszabb tartózkodás. Ezenkívül az is kizáró lehet, ha valakinek olyan előzménybetegségei vannak, amelyek olyan mértékben növelik a kockázatot, hogy azt a biztosító már nem tudja vállalni.

Mikor szűnik meg a biztosítás?

  • szerződés lejárta (ha az meghatározott időre szól)
  • a biztosított halála
  • a biztosított által történő felmondás
  • a biztosító által történő felmondás (ha pl. elmulasztjuk tájékoztatni valamilyen tartós változásról)

Nekem ezeknek az információknak a megszerzése után nem volt kérdés, hogy ér annyit az egészségem, hogy egy egészségbiztosításra pénzt áldozzak. Így nem volt már más hátra, mint felvenni a kapcsolatot a Pannon-Safe Kft-vel, hogy segítsenek megtalálni az én igényeimnek legmegfelelőbbet.