Kezdetleges kézműves samponoktól a természetgyógyász konferenciákig

Pár évvel ezelőtt elkezdtünk szappanokat gyártani. Onnan jött az ötlet, hogy megnövesztettem a hajam, de nem voltam elégedett az állagával. Túl száraz és töredezett volt. Sokat hallottam arról, hogy a samponok, amiket a boltokban kaphatunk tele vannak mesterséges anyagokkal, és ezek teszik tönkre az emberek haját. Utánajártam a neten, hogyan lehetne természetes alapanyagokból házilag készített sampont csinálni. 

Ahogyan lenni szokott, anya segítette, és támogatta ezt az igyekezetem, és elkezdett lelkesedni a házi kozmetikumokért. Igaz, az első samponok nagyon bénák lettek, tovább próbálkoztunk, és profi kézműves kozmetikumkészítő lett belőlünk, saját engedélyeztetett műhellyel, és hivatalosan dokumentált, forgalmazható termékekkel. 

Anya annyira belelkesedett, hogy a 4 különböző jogi és gazdasági diplomája mellé elvégzett egy természetgyógyász tanfolyamot is, és a virágterápia irányába képezte magát. Ezzel a kozmetikumaink már a természetgyógyászat alapjaira építkezve csináltuk. Rendszeresen részt vettünk természetgyógyász konferenciákon is, ahol anya is gyakori előadó volt. Egyik héten pont Németországba készültünk egy rendezvényre, de az utazás előtt pár nappal észrevettem, hogy egyenetlenül kopnak a gumik. 

“Ez futómű szervíz” lesz – gondoltam, és tárcsáztam a Méta Autószervíz telefonszámát, mert igazi profikra akartam bízni a munkát. A Méta műhelye egyébként egy több mint 15 éve üzemelő autószervíz, ahol márkától függetlenül javítanak régi- és új modelleket, személygépkocsikat és akár kistehergépjárműveket is. Igényes munkakörnyezetben dolgoznak, fejlett eszközökkel, melyek lehetővé teszik, hogy gyorsan és hatékonyan hárítsák el a meghibásodásokat. 

A weboldaluk eszméletlen igényes, minden hasznos információt megtalálni rajta. Van képgalériájuk is, ahol izgalmas autószerelős fotókban gyönyörködhetünk. A főoldalon a telefonszám, és bemutatkozás mellett a szolgáltatásokat is megtaláljuk. Elmondható, hogy bármilyen problémát képesek orvosolni. Az autó átvizsgálás és állapotfelmérés során teljes körűen megvizsgálják a kocsit, és kiszűrik a fékrendszer, a motor vagy a futómű hibáit. Ez a szolgáltatás vizsgáztatás előtt, és adásvétel során is óriási segítséget jelent. Szolgáltatásaik közé tartozik az autódiagnosztika és hibakód kiolvasás is. Modern számítógépes eszközeikkel könnyen kiolvasnak bármilyen jelet, amit az autó fedélzeti rendszere ad meghibásodások esetén. Ha a gépjármű elektronikai berendezésével van baj, a Métára akkor is lehet számítani. Szinte minden elektromos berendezést képesek javítani, és cserélni. Értenek a klíma rendszerhez is. Újratöltik, tisztítják és fertőtlenítik is ha szükséges.  

Az az autó, amelyiknek nem működnek megfelelően a fékei életveszélyes. Éppen ezért a legkisebb meghibásodásnál is azonnal szervízbe kell menni. A Méta szakemberei ellenőrzik a fékrendszert, a hibákat javítják, az arra megérett komponenseket cserélik. Végeznek fényszóró beállítást is, mely során tökéletes szögbe kalibrálják a világító alkalmatosságokat. Több ezres autó- és motorgumi raktárral rendelkeznek, ezér ha az abroncsok hibásodnak meg, biztosan tudnak segíteni, mind a javításban, mind a cserében. A rozsdás, rossz vagy akár lyukas kipufogókat ha menthetők megjavítják, ha már nincs más opció kicserélik. A DPF szűrőt mechanikus és szoftveres úton is tisztítják, ha pedig már semmi nem segít, akkor elvégzik a cserét. A kopott, rossz kuplung szervizelése kisujjból kirázós rutinművelet számukra. Ugyanígy a lengéscsillapítókat is gyorsan, és hatékonyan cserélik, a feladatnak tökéletesen megfelelő eszközökkel. 

Végül a futómű szervíz szolgáltatásukkal zárom a sort, amely kritikus fontosságú az autó megfelelő, biztonságos működéséhez. A futómű egy bonyolult rendszer, ami azért felel, hogy az autó menet közben stabilan, és magabiztosan az úttesten maradjon. Maga a futómű kifejezés több mindent foglal magában, ide tartozik a lengéscsillapító, lengőkar és a kormánymű is. Ezek javítása házilag nagyjából megvalósíthatatlan, mert nagyon elvetemült eszközöket igényel, de a Méta szerelőnek rendelkezésére áll a szükséges felszerelés.