A Dohányzásról leszokás komoly cél, jól jön a gyógyszertári segítség

Nemrégiben úgy döntöttem, hogy végre valahára abbahagyom a dohányzást. Ez egy olyan lépés, amit saját bevallásom szerint is sokkal korábban meg kellett volna tennem, de hát ez van, az ember gyenge. Komoly volt bennem az elhatározás, hiszen jó ideje az életem része volt a füstölés, és bár sosem voltam kifejezetten egy erős dohányos, mégis úgy éreztem, hogy itt az ideje véget vetni neki. Kezdetben még lelkes voltam, azt hittem, a világot is képes lennék legyőzni, ám a sóvárgás alattomos, és nehezen ereszt. Így először olyan segédeszközöket kezdtem keresni, melyek a természetgyógyászathoz kapcsolódnak, igyekeztem tartózkodni a patikában kapható dolgoktól. Csakhogy ez nem bizonyult elégnek. Hiába ittam a különböző nyugtató hatású teákat, hiába szedtem a növénykivonatokat, a vágy csak nem akart csillapodni. Hiába na, a Dohányzásról leszokás nem megy mindenkinek egyik napról a másikra.

Aztán amikor már tényleg a napjaim nagy részét az töltötte ki, hogy a cigi utáni vágyam tudatos leküzdésére kellett koncentrálnom, és mellette nem volt egy tiszta gondolatom sem, akkor döntöttem úgy, hogy itt az ideje komolyabb segítség után nézni. Ha nem megy a Dohányzásról leszokás önerőből, akkor majd a segédeszközökkel sikerül. Úgy voltam vele, hogy akár tapaszt, akár spray-t vagy rágót tudok szerezni, a korábbi állapotnál minden csak jobb lehet. Éppen ezért kezdtem el keresgélni a témában, és így akadtam rá a prevenciopatika.hu oldalára, ahol egész arzenálból válogathatunk, ami a leszokást illeti. Ennek a webpatikának a kínálatában tényleg mindent megtalálni, ami csak szóba jöhet, ha a Dohányzásról leszokás a cél. Ráadásul nem is kellett túlzottan sokáig keresgélnem, mert nagyon okosan, témák és panaszok szerint vannak az oldalon csoportosítva a termékek, és nem egy végeláthatatlan listából kell kimazsolázni az általunk keresett készítményeket.

A prevenciopatika.hu egy olyan gyógyszertár és webshop oldala, mely fizikai formában Szegeden található, ez pedig pláne jól jött nekem. Itt lakom a várostól nem messze és gyakran járok oda munkaügyben, szóval duplán örültem, hogy megtaláltam. Már csak annyi volt a dolgom, hogy kiválasszam azokat a termékeket, melyek erősségben megfelelnek a korábbi szokásom diktálta nikotinmennyiséghez, és a regisztrációt követően már rendelhettem is meg a kis összeállítást. Mivel, mint ahogy említettem, gyakran járok arrafelé, így nem a kiszállítást választottam, nem lett volna sok értelme. Ehelyett elmentem érte személyesen egy alkalommal. Már ott várt összekészítve, szóval nem vette igénybe túl sok időmet a művelet.

Dohányzásról leszokás

Továbbra is küzdök a cigaretta utáni sóvárgással, azt hiszem, ez egy ideig még így is lesz. De abban mostanra már biztos lehetek, hogy sikerülni fog a Dohányzásról leszokás, mivel ha észlelem, hogy kifogyóban van a tapaszom, csak annyi a dolgom, hogy megrendelem a prevenciopatika.hu oldalán a következő adagot, és elmegyek érte. Így biztos vagyok benne, hogy pár hónap múlva az egész már csak egy rossz emlék lesz, és én is büszkén mondhatom el magamról, hogy sikerült a Dohányzásról leszokás, kitisztultam és új életet kezdtem! Ha pedig valaki tanácsot kér, hogy hogyan sikerülhet neki is, akkor a Prevenció Patika oldalát fogom neki ajánlani.